A szovjet vezérkar felismerte, hogy a Volgához való előretörés során a 6.
német hadsereg szárnyai elnyúltak, és ezeket a német erőknél rosszabbul
felszerelt és alacsonyabb harcértékű - román és olasz csapatok biztosították.
Ezért - miközben Csujkov tábornok 62. hadserege a város védelmében csak a
legszükségesebb utánpótlást kapta - az újonnan felsorakoztatott tartalékokat ide
csoportosították. November 19-én a várostól észak-nyugatra a Délnyugati Front
(Vatutyin tábornok) és a Doni Front (Rokosszovszkij marsall) csapatai, 20-án
pedig a várostól délre a Sztálingrádi Front (Jerjomenko marsall) indította meg a
támadást összesen 11 hadsereggel, amelyek közül hat volt páncélos. A frontot
mindkét szárnyon egyetlen nap alatt áttörték, szétverték a 3. és 4. román
hadsereget, és a gyorsan előretörő páncélosékek 23-án a Don mellett Kalacsnál
találkoztak, ezzel bekerítve a 6. hadsereget. Hitler megtiltotta a
visszavonulást a Donhoz, és a gyűrű bezáródása után a kitörésre sem adott
engedélyt. Ebben a döntésben közrejátszott az is, hogy Göring biztosította, hogy
a Luftwaffe képes utánpótlással ellátni a bekerített csapatokat, amíg a gyűrűt
nem sikerül áttörni. Valójában a 6. hadsereg szükségleteinek csak töredékét
tudták légi úton bejuttatni a gyűrűbe.
December 12-én Manstein tábornagy vezetésével indult meg a 6., 17., és a 23.
páncéloshadosztály támadása a 6. hadsereg felmentésére Délnyugat (Kotyelnyikovo)
felől. A "Téli Vihar" fedőnevű hadművelet kezdetben jól haladt, és mintegy 60
kilométerre sikerült megközelíteni a 6. hadsereg peremvonalát. Az offenzíva
azonban 23-ára erejét vesztette és elakadt, majd 26-án a szovjet nyomás hatására
Manstein kénytelen volt megkezdeni a visszavonulást. Ezt követően már remény sem
volt a 6. hadsereg felmentésére. A szovjetek sikeresen stabilizálták a gyűrűt,
majd több kiegészítő offenzívát indítottak (ezek egyike során verték szét
december második felében először a 8. olasz, majd januárban a Don-kanyarban a 2.
magyar hadsereget). Januárban súlyos harcok közepette először kettévágták, majd
február 2-ra felszámolták a sztálingrádi katlant. Paulus tábornok az utolsó
pillanatban, január 30-án megkapta tábornagyi kinevezését Hitlertől. Ez
voltaképpen felszólítás volt az öngyilkosságra (korábban soha egyetlen német
tábornagy sem hagyta élve elfogni magát), aminek azonban nem tett eleget, hanem
fogságba esett. A teljes német veszteség mintegy 250 ezer fő volt, ebből kb. 90
ezer esett hadifogságba. |