1943 március-áprilisában - kisebb bizonytalanságok után - mindkét oldal
vezérkara arra a meggyőződésre jutott, hogy a következő hadműveletek számára
legkínálkozóbb terep a Kurszk környékén kialakult kiszögelés. Hitler némi vita
után elvetette egy újabb déli offenzíva tervét, és áprilisban kiadta az
utasítást a kiszögelés két oldalról való megtámadására. A német vezérkar további
elképzelései szerint, miután a két irányból támadó erős páncéloskötelékek a
kiszögelést levágva találkoznak, megsemmisítik Vatutyin Voronyezsi és
Rokosszovszkij Központi frontjának erőit, majd egy közös, keleti irányú, Moszkva
elleni csapással folytatódna a nyári hadjárat. A hadművelet megindítását, amely
a Citadella fedőnevet kapta, kezdetben májusra tervezték, majd - hogy több
idejük legyen a felkészülésre és nagyobb tömegben vethessék be páncélosaikat,
köztük az új Tigris nehézharckocsit - július elejére halasztották.
A másik oldalon Zsukov és Vasziljevszkij is arra a következtetésre jutott,
hogy Kurszk környékén várható a németek új offenzívája. Némi vita után
lebeszélték Sztálint egy megelőző támadás megindításáról, és meggyőzték, hogy
egy mélyen kiépített, többrétegű védelmi vonalban védekezve fel kell morzsolni a
támadó német alakulatokat, majd a szovjet hadászati tartalékokat felhasználva
ezt követően kell támadásba átmenni.
Július 5-én észak felől a Model tábornagy által
vezetett 9. páncélos, dél felől a Hoth tábornok vezette (újjászervezett) 4.
páncélos hadsereg mintegy 2700 páncélossal, többségükben új Tigris nehéz-, és
Panther közepes harckocsikkal, valamint a szintén új Ferdinánd rohamlövegekkel
indították meg a támadást, amit közel 2000 repülőgép támogatott. A háború során
még sosem lépett harcba ilyen szűk területen ilyen nagyméretű
páncéloscsoportosítás. Velük szemben azonban szintén rekordsűrűségű védelem
épült ki. Közel 10 ezer tüzérségi és páncéltörő löveg, több száz kilométer
hosszan kiépített védelmi árokrendszer, kilométerenként 3000-es sűrűségben
telepített aknák várták a támadást. A kiszögelés déli szárnyán a támadás
megindulása előtti órákban a szovjetek erős megelőző tüzérségi csapást is mértek
a németek jól felderített megindulási körleteire. Ez azonban nem érte el a várt
hatást, mert ebben az időpontban a német alakulatok még nem foglalták el
megindulási pozícióikat.
A németek súlyos veszteségeket szenvedve, folyamatos szovjet ellenlökéseket
leküzdve nyomultak előre mind az északi, mind a déli frontszakaszon. Július
10-ig mintegy 50 kilométernyire sikerült beékelődniük a szovjet védelmi
vonalakba. Támadásuk azonban lelassult és noha utolsó tartalékaikat is
bevetették, nem sikerült kierőszakolniuk a teljes áttörést. Július 11-én
megindult a szovjet ellentámadás. Északon - lényegében Model csapatainak a
szárnyában Popov tábornok Brjanszki Frontja, 12-én délen Hoth oldalában Konyev
marsall Sztyeppi Frontja támadott. A világtörténelem legnagyobb
páncéloscsatájában Kurszktól délre összesen több mint 1000 tank vett részt.
Július 13-án a németek - kimondatlanul beismerve a vereséget - leállították az
offenzívát, miután páncélosaik közel nyolcvan százalékát elveszítették. Hasonló
mértékű volt a szovjet veszteség is, ezt azonban ellensúlyozta, hogy - az
Uralban ekkor már teljes kapacitással működő üzemeknek köszönhetően - a szovjet
harckocsigyártás jelentősen meghaladta a németekét, a tüzérségi eszközök
gyártása pedig a többszörösére emelkedett. A Vörös Hadsereg a Kurszki
összecsapás után újabb csapatokat tudott támadásra felsorakoztatni, miközben a
németek gyakorlatilag teljes hadászati tartalékukat elveszítették.
A hadtörténészek jó része szerint a háború igazi fordulatának inkább a
kurszki, mint a sztálingrádi csata nevezhető. Utóbbi jelentősége abban van, hogy
az volt az első olyan szovjet ellentámadás, amelyben egy jelentős német
csoportosítás teljesen megsemisült. Kurszknál került azonban véglegesen a
hadászati kezdeményezés a Vörös Hadsereg kezébe, amit a németeknek többé nem
sikerült visszaszerezniük.
Az elemzők egy része szerint emellett szakmailag mind a szovjet tábornoki
kar, mind az alacsonyabb rangú tisztek általános színvonala ekkortól egyenrangú
a német színvonallal, helyenként és időnként meg is haladja azt. Kialakul a
szovjet marsalli kar vezető csoportja: Kurszknál és a Kurszki csatát követő
Belgorodi hadműveletben Zsukov és Vasziljevszkij mellett már vezető szerepet
játszanak a háború következő szakaszának meghatározó egyéniségei, Konyev,
Vatutyin, Rokosszovszkij, Malinovszkij, Tolbuhin. Noha bátorságuk
korábban is kétségbevonhatatlan, az egyszerű szovjet katona harcértéke is
ekkortól tekinthető azonosnak a német katonákéval.
A fordulat fontos eleme, hogy 1943 nyarára a szovjet fegyvergyártás volumene
is elérte, majd egyes kategóriákban (közepes harckocsik, tüzérségi eszközök,
repülőgépek) jelentősen meghaladta a német fegyvergyártásét, és minősége is
megjavult. Ekkor jelenik meg a T-34-es áttervezett toronnyal és 85 mm-es
löveggel felszerelt új változata, a KVII., majd az ISZ-1. nehézharckocsi, a
Jak-3 és a La-5 vadászgép, majd az IL-2 csatarepülőgép. A
harckocsikon szállított rohamalakulatok standard felszerelésévé válik a puska
helyett (korábban néha még ebből is kevés volt) az ismert dobtáras Spagin (PPS)
géppisztoly. (1943-ban egyébként a német haderő is részleges átfegyverzésen megy
keresztül, a már említett Tigris és a Párduc V. harckocsi, a Ferdinánd
rohamlöveg mellett ekkor jelenik meg a FW-190 vadászgép.)
Visszaemlékezések szerint Kurszktól kezdve válik igazán érzékelhetővé a land-lease szállítások
hatása is. Nem is annyira a fegyverszállításoknak volt jelentősége, mint inkább
a szállítójárműveknek, teherautóknak (a szövetségesek több 10 000 Studebaker
teherautót és Jeep-et szálítottak) és tüzérségi vontatóknak (1944 elejére a
szovjet tüzérség a korábbi fogatolt tüzérségből teljesen gépesítetté vált),
valamint az élelmiszerszállítmányoknak (a szovjet katonák az amerikai
konzerveket "második frontnak" nevezték) és egyéb kisegítő anyagoknak. |